Úgy gondoljuk, hogy kevés olyan dolog van az együtt dolgozók életében, ami közelebb hozhatja őket egymáshoz, mint egy jó csapatépítő program. Az Élményporta nyitása óta, ami nem is olyan régen történt, jó pár rendezvényt bonyolítottunk le, de rövid időn beül bizonyítékot nyert ezen kijelentésünk, és megerősítettek minket azok a visszajelzések, melyeket vendégeink adtak egy-egy buli után, hogy jó úton haladunk:
Vendégeink a mindennapokból kilépve részesei lehettek olyan különleges élményeknek, melyek segítettek nekik feltöltődni, félretenni a napi problémákat, átélni olyan közös perceket, melyek az emberi kapcsolatokat teljesen átértékeli és megváltoztatja. Olyan erőt és energiát adott nekik, melyek aztán a napi munkavégzést hatékonyabbá, minőségibbé varázsolta. Csónaktúráink alkalmával olyan természeti csodákban gyönyörködhettek a Tisza- tó környékén, melyek mellett sokszor elsiklunk a hétköznapi, rohanó életünk során, és nem vesszük észre, milyen meseszép helyek vannak körülöttünk. A beerbike túra, a buborékfoci, a paintball, a sörivó versenyek során a csapatjáték, a kölcsönös odafigyelés, a hatalmas nevetések voltak a legfontosabb elemei ezeknek a programoknak, melyek felejthetetlen élményekké varázsolták ezeket a perceket nem csak a vendégeknek, hanem nekünk is, szervezőknek. És ha ez még nem lenne elég, az este megkoronázásaként a közös buli, karaoke, a fáradtabbaknak egy jó kis wellness is terítékre került az Élményportán, hogy az eredmény maximális legyen.
Hisszük, hogy egy cég sikere a dolgozók csapatmunkáján és az egymás között kialakult bizalmon múlik, melyeket az együtt megélt élmények alakítanak ki. Mi gondoskodunk arról az Élményportán, hogy mindez tökéletes legyen! Ezért dolgozunk töretlenül, és újulunk meg folyamatosan, hogy mindig szívesen jöjjenek és térjenek vissza hozzánk!